Az önkéntesség hazai fejlődése egyrészt független a mindenkori politikai berendezkedéstől, másrészt a kormányzat nagy hatással lehet bizonyos folyamatok elindulására vagy felerősödésére. A 2010 – 2014 közötti Fidesz-KDNP kormányzat minden eddiginél bátrabban nyúlt az önkéntesség fejlesztéséhez, melynek szép számmal van jótékony és egyelőre még bizonytalan kimenetelű hatása is . A 2014 április eleji országgyűlési választások kapcsán mindenképpen hasznos az eddigi eredmények és az előttünk álló feladatok összegzése, azzal együtt, hogy az önkéntesség magyarországi változását nem biztos, hogy lehet négy éves ciklusokban értelmezni.

 

 

Összességében megállapítható, hogy a hazai önkéntes szektor minden ellentmondásával és fejlődési nehézségével együtt folyamatos fejlődési pályán halad. Mostanra a lakosság túlnyomó többsége tudja, hogy mit takar az önkéntesség fogalma, egyre kevesebben keverik össze a társadalmi munka vegyes megítélésű emlékével. Egyre több területen jelennek meg önkéntesek és az ő munkájukat több-kevesebb sikerrel szervező szervezetek, civil, állami, üzleti kezdeményezések. Az önkéntesség egyfajta horizontális elemként jelen van az élet egyre több területén, láthatjuk és érzékelhetjük a programok jótékony hatását, akár a szociális ellátásra, az egészségügyre, környezetvédelemre vagy a kulturális területre gondolunk. Az önkéntes programok sok esetben fontos kiegészítői egyes szervezetek működésének és megkockáztatom, hogy egyre több olyan szervezet és intézmény van, melyek napi működése elképzelhetetlen lenne az önkéntesek rendszeres bekapcsolódása nélkül A  2013-as dunai árvízi vészhelyzet után pedig mindenki számára egyértelművé vált, hogy bizonyos helyzetek egyszerűen megoldhatatlanok a „laikus segítők” megfelelően szervezett bekapcsolása nélkül. Már csak ezért sem lehetünk közömbösek annak kapcsán, hogy miképp alakulnak a rendszerváltás után lassacskán elindult, az elmúlt évtizedben viszont gyorsulni látszódó fejlődési folyamatok. Az utóbbi időben több olyan szabályozás is elfogadásra került, mely a rendszerváltás után eddig még nem tapasztalt léptékben indított be folyamatokat, vezetett rá embereket különböző közösségi részvételre. Ennek pontos hatását még nehezen lehet mérni, bár egyre többen találkozhatunk az önkéntes (köz)pontok szolgáltatásaival, az iskolai közösségi szolgálat fogalmával és még a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő emberek 30 napos „önkéntes tevékenységével” is.

 

 

Meglátásom szerint az egyik legpozitívabb tény, hogy egyre több ember érzi az önkéntes tevékenység jótékony hatását saját életében. Nem elsősorban azokra gondolok, akik támogatást kapnak, hanem azon bekapcsolódókra, akik az önkénteskedés által érzik, hogy a részvétel és az aktivitás mind-mind jótékony élettani hatással bír. Mára köztudott lett, hogy az önkéntesség olyan egyéni befektetés, mellyel a résztvevő maga is csak nyerhet. Egyre kevesebben értelmezik ezt „ingyen munkaként”, ahol veszteség keletkezik, sokkal inkább egy olyan tevékenységként, ami lelkileg és biológiai értelemben is feltölti az ilyen tevékenységet végzőiket. Számos tényező meghatározó lehet az önkéntesség terjedésében, mint például az emberek leterheltsége, neveltetése, hite, személyes preferenciája, a környezet hatása vagy az egzisztenciáért folytatott küzdelem. Mindezekkel együtt, egyre kevésbé lehet olyan hangokat hallani, hogy az önkéntesség csupán ingyen munka, amit normális ember nem vállal, még azt is megkockáztatom, hogy bizonyos társadalmi csoportokban a passzivitás helyett az aktivitás elfogadottá és közkedveltté kezd válni. Talán egyre többen értik meg, hogy sorsunk és környezetünk alakításában saját magunk játsszuk a legnagyobb szerepet, még akkor is, ha Európában és itt Magyarországon is az állam hagyományosan viszonylag nagy szerepet tölt be a közgondoskodásban. Ez viszont folyamatosan átalakulóban van, és jól látszik, hogy az állam valamint az önkormányzatok minden feladatot nem tudnak helyettünk és értünk ellátni, így a sikeres közösségek civil szervezeteken, vagy intézményeken keresztül is szervezik a hiányzó feladatok, szolgáltatások ellátását. A kiaknázható lehetőségek és a megoldandó feladatok száma szinte végtelen. Nem kevés befektetést és folyamatos törődést igényel a programok életben tartása, melyben kulcsfontosságú szerepet tölt be a szervezetei struktúra, a támogató környezet és az önkéntesek koordinátora.

 

 

Tekintsük át, hogy mi történt az elmúlt négy esztendőben az önkéntesség területén, majd összefoglalom az előttünk álló kihívásokat és teendőket, melyek közül többet az új kormányzat remélhetőleg a saját eszközeivel segíteni fog. Az állam szerepvállalása kulcsfontosságú lehet szabályozási és finanszírozási kérdésekben. Lényeges, hogy a pozitív társadalmi tendenciák és az egyének részvételi kedve tovább erősödjön, illetve amit személy szerint kiemelten fontosnak érzek, hogy a fogadó szervezetek (civil, állami) felkészültsége és menedzsment kapacitása erősödjön, mert csak ennek köszönhetően lehet az érdeklődőket kellő számban, hosszú távon elkötelezett önkéntesként megtartani.

 

 

Eredmények az elmúlt 4 évben

 

 

Még 2010 előtt indult az Uniós fejlesztések elemeként az Önkéntesség elterjesztése c. fejlesztési konstrukció kialakítása[1]. A civil szervezetek javaslatát figyelembe véve a kormányzat egy önkéntes infrastruktúra fejlesztő programot fogadott el, mely révén a meglevő önkéntes központok tovább tudták erősíteni munkájukat ,az ország megyéinek felében pedig teljesen új központok (a TÁMOP 5.5.2 pályázat szóhasználata szerint önkéntes centrumok) tudták megkezdeni működésüket. A program összességében 18 megyei szervezetnek biztosított forrást és kiteljesedési lehetőséget. E program országos koordinációját az Önkéntes Központ Alapítvány látta el.  2012 – 2013-ban a konstrukció folytatásaként járási szinten vagy kisebb településeken működő önkéntes pontok kaptak támogatást. Ennek révén közel 100 civil szervezet bővíthette ki működését önkéntességet támogató funkciókkal. Sajnos adminisztratív okokból a két konstrukció, a megyei – helyi szint hivatalosan nem kapcsolódhatott össze, mely a program megvalósítására negatív hatással volt, ugyanis a megyei szervezetek hivatalosan nem vehettek részt az önkéntes pontok munkájának támogatásában. Voltak megyék, ahol kreatív módon kikerülték az adminisztratív akadályokat és sikeres, megyeileg egységes hálózatot építettek fel, sok helyen azonban nem tudott megfelelő kapcsolat kialakulni a szolgáltató szervezetek között, és ez hosszabb távon hátráltatja a helyi programok megerősödését. Ezzel együtt tény, hogy soha korábban még nem tapasztalt mennyiségű támogatást kapott az önkéntes infrastruktúra hazai kialakítása, mely hatása remélhetőleg hosszú távon is érzékelhető lesz. A megyék többségében most már lehet kihez fordulni, ha valaki önkéntes lehetőséget keres vagy egy szervezet képviselőjeként tanácsot szeretne kapni önkéntes programjának fejlesztéséhez.

 

 

Rendkívül nagy jelentősége volt annak, hogy az Önkéntesség Európai Éve (ÖEÉ)[2] megfelelő támogatást kapott idehaza. Szerencsés volt, hogy az ÖEÉ első fele egybeesett a magyar EU elnökséggel, melynek köszönhetően még erőteljesebb figyelem koncentrálódott erre a témára. A négy európai szinten megfogalmazott célkitűzés közül (népszerűsítés, szabályozási környezet átalakítása, elismertetés, programok minőségfejlesztése) Magyarországon elsősorban a népszerűsítés terén tudtunk komoly eredményeket elérni. Tény, hogy az önkéntesség soha korábban nem tapasztalt mértékben jelent meg a hazai médiában, mely jól mutatja, hogy az újságírók is megértették annak jelentőségét. Magam is meglepődtem, hogy milyen mennyiségben jelentek meg cikkek, tudósítások és hírek az önkéntesség különböző területéről, nem kis mértékben köszönhetően a kiválóan sikerült Európai Önkéntes Turné[3]budapesti évnyitó állomásának. Így nem lehet azon csodálkozni, hogy hazánkban, de talán az egész Unió területén is az egyik legeredményesebb európai évként könyvelődött el a 2011-es. Kiemelném azt is, hogy idehaza az önkéntes szektor megfelelő felkészültségi szinten fogadta az ÖEÉ-t, illetve a 2010 nyarán felálló kormányzat még időben felismerte az ÖEÉ-ben rejlő lehetőségeket és kellő komolysággal látott hozzá annak koordinációjához. Azzal együtt, hogy egy-két feladat az idők során elsikkadt, összességében elismerés illeti a felelős szaktárca civil kapcsolatokért felelős államtitkárságát, mely a Külügyminisztériummal együttműködésben lehetőségeihez mérten forrásokat is biztosított a megfelelő lebonyolításhoz. 

 

 

Az ÖEÉ eredményeként megszületett Nemzeti Önkéntes Stratégia (NÖS)[4] a hazai önkéntesség fejlődése szempontjából meghatározó dokumentum. Az ÖKA által koordinált ÖEÉ civil előkészítő munkacsoportok egyik legfontosabb kérése volt egy Kormányzat által is elismert, a munkát hosszabb távon meghatározó keretdokumentum elfogadása. Nagy örömünkre ez a kérés meghallgatásra talált és az az ÖEÉ hivatalos kormányzati munkatervének kiemelt eleme lett. A NÖS előkészítésébe az ÖKA mellett több más civil szervezet is bekapcsolódott a 2011. év során. A többször átdolgozott stratégia végül 2012 tavaszán a 1068/2012. számú Kormány határozatban került kihirdetésre. Az anyag számos konkrét feladatot határoz meg különböző szaktárcák számára (ilyenek a foglalkoztatás önkéntes tevékenységen keresztül való bővítés lehetőségének feltárása, az önkéntes programok szervezésére vonatkozó ismeretek megjelenítése a pedagógus továbbképzésben, pályázati források biztosítása önkéntes programok kialakításához, ágazati jogszabályok „önkéntes barát” átalakítása, az önkéntes központok egységes támogatási rendszerének kialakítása, hátrányos helyzetű emberek önkéntesként való bevonásának feltérképezése, hogy csak néhány fontosat említsünk) illetve 8 fő prioritási területen belül értelmezi a kormányzat feladatait. A NÖS tíz éves időkeretben megfogalmazott feladatainak elsőszámú nyomon követése az EMMI Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság feladata lett. Ennek keretében 2013 során megvalósult a Közérdekű önkéntességről szóló 2005 évi. LXXXVIII. számú törvény felülvizsgálata[5], valamint 2013 során először átadásra került az EMMI által alapított Pro Voluntarius díj[6]. Érdemes megjegyezni, hogy nemzetközi szinten viszonylag kevés ország van, ahol hasonló keretdokumentum készült az önkéntesség átfogó fejlesztése érdekében, de természetesen folyamatosan tenni kell azért, hogy az abban megfogalmazott pontok maradéktalanul megvalósításra is kerüljenek.

 

 

Nagy horderejű volt az iskolai közösségi szolgálat (IKSZ)[7] koncepciójának megjelenése. A kormányzat bátran és viszonylag rövid egyeztetések után döntött úgy, hogy kötelező érvényűen bevezeti és minden középiskolás számára 2016 után az érettségire bocsájtás feltételeként szabja meg az 50 óra teljesítését. Mint ahogy a név is mutatja (a korábbi megnevezés megváltoztatása érdekében a civil szervezetek eredményesen lobbiztak az Oktatási Államtitkárságnál) az IKSZ nem klasszikus életelemben vett önkéntesség. Az ÖKA anno azért érvelt, hogy ez az iskolák és a diákok számára egy választható opció legyen, de ez a kérésünk nem talált meghallgatásra. Ezzel együtt a törvény elfogadásra került és mára már ezrek kóstolgatják a közösségi szolgálat ízét. Az IKSZ az önkéntesség előkészítéseként is értelmezhető, ezért nem lényegtelen, hogy milyen az első lehetséges találkozás élménye. Azt feltételezzük, hogy egy jó benyomás akár egy életre meghatározó lehet, ráadásul a fiatalok talán legfogékonyabb időszakában. Az ÖKA ezért is készítette el Állásfoglalását[8] egy tucat civil szervezettel együttműködve 2012-ben, hogy minden érintett meg tudjon tenni minden tőle telhetőt a programok sikerre viteléért. Az ÖKA erőfeszítése mellett persze számos szervezet és intézmény igyekszik segíteni a tájékozódni kívánó pedagógusokat és diákokat. Állami oldalról a terület az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézethez tartozik, mely a téma kapcsán külön portált[9] hozott létre. Pályázati lehetőségek is rendelkezésre álltak, hogy a programok kapcsán felmerülő plusz költségeket legyen miből fedezni, ezzel együtt azok hosszú távú finanszírozása és a rendszer megfelelő színvonalú működőképessége még kérdéses. Pedig a tét igen nagy. Ha hagyjuk, hogy generációk rossz szájízzel távozzanak a középiskolából az IKSZ programok kapcsán, akkor félő, hogy sokan a klasszikus önkéntesség lehetőségeit is el fogják kerülni. Ezért jelen helyzetben a fogadó szervezeteken és az iskolákon egyaránt komoly teher van, hogy az elképzelés gyakorlatba ültetése jól sikerüljön a jelenlegi finanszírozási hiányosságok ellenére. Meglátásom szerint az IKSZ megfelelő menedzselés mellett, fantasztikus lehetőségeket biztosít a fiatalok egyéni és közösségi készségeinek kibontakoztatására. Amennyiben teret kaphat a kreativitás a kezdeményezőképesség és magukénak érezhetik a programokat az IKSZ minden korábbi félelmet meghazudtolva a jövő generációjának életre- és részvételre nevelésének egyik fontos eszközévé válhat. Ehhez persze sok munkára, nyitott és felelős pedagógusokra, illetve elkötelezett fogadó szervezetekre lesz szükség az ország szinte minden településén. Biztató, hogy számos jó kezdeményezés már most is létezik, de a visszajelzések alapján még nagyon sok a tanácstalanság és az iskolák többségében hiányzik a megfelelő tapasztalat.

 

 

Kevesen tudnak róla, de a felsőoktatási törvény is módosult az elmúlt években. A hallgatók a szabadon választható kreditek terhére önkéntes tevékenységet vállalhatnak. Érdekes megfigyelni, hogy a törvényi változás nyomán szinte alig indultak el egyetemi kezdeményezések. Pedig az így létrehozható programok komoly imázsépítési lehetőséget biztosítanának az intézmények számára. Arról nem is beszélve, hogy az egyetemek társadalmi elköteleződését mutatná egy-egy komolyabb együttműködés, mely keretében a hallgatók tapasztalataikat tudnák erősíteni. Ezek az önkéntes lehetőségek mind hozzájárulhatnának a hallgatók gyakorlati tudásának elmélyítéséhez, hosszabb távon a sikeres karrierépítés fontos eszközé válhatnának, még akkor is, ha nem minden hallgató végezne szorosan a tanulmányaihoz illeszkedő tevékenységet. A felsőoktatási tanulmányok alatt végzett önkéntes tevékenység sokat segíthetne a pályaorientációban a karrierek fókuszálásában, melyet csak részben lehet az egyetemi padsorok közül megtenni. Mindenképpen hasznos és fontos lenne, hogy a jelenlegi néhány egyetemi vagy tanszéki kezdeményezés helyett, univerzálisabb módon kiaknázásra kerüljön az önkéntesség főiskolai és egyetemi keretek között. Érdemes lenne önálló arculattal rendelkező önkéntes programokat kiépíteni és megfelelő belső erőforrásokat biztosítani a hallgatók elhelyezése illetve tapasztalatainak utánkövetése érdekében.

 

 

Az egyik legellentmondásosabb kezdeményezés a foglalkozatást helyettesítő támogatásban (FHT) részesülő emberek kötelezően választható 30 napos önkéntes tevékenysége (a jogosultság megőrzése érdekében alkalmi munkavállalást, háztartásibeli munkát vagy 30 nap önkéntességet kell igazolnia az érintetteknek). A szociális törvény e területre vonatkozó változása 100.000 embernél is többet érint, jellemzően olyanokat, akik hosszabb ideje munka nélkül élnek és sokan közülük lelki, egészségügyi problémákkal is küzdenek. Az ő integrálásuk kiemelt cél kell, hogy legyen és tőlünk nyugatabbra jellemzően az ilyen programok komoly állami támogatással valósulnak meg. Ehhez képest nálunk egy teljesen felkészületlen és tapasztalatokkal alig rendelkező önkormányzati intézményrendszer, erőforrás hiányos önkéntes központokkal és fogadó szervezetekkel próbál a helyzettel megküzdeni. Az ÖKA éppen e cikk írásának idején összesíti az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) megbízásából készült kutatási anyagát, ami révén egy rendkívül összetett kép kezd kirajzolódni. Annyit már most lehet látni, hogy a legtöbb esetben az önkormányzat szociális irodáján vagy a munkaügyi kirendeltségeken dolgozó alkalmazottak kapacitások hiányában csupán a kötelező tájékoztatáshoz és a jogosultág megállapításához kapcsolódó adminisztratív feladatokat tudják ellátni, érdemi közvetítésre és az érintettek helyzetének utánkövetésére már szinte semmi idő nem marad. Néhány városban az illetékesek összeültek (önkormányzati tisztségviselők, az önkéntes központ és a lehetséges fogadó szervezetek vezetői) és a kezdeményezést egyben lehetőségként értelmezve, egy adott településre szabott közvetítési rendszert dolgoztak ki. Ezen településeken a rendszer viszonylag jól működik, százával tudják az embereket önkéntes programok révén foglalkoztatási élményhez juttatni és hosszabb távon a foglalkoztathatóságukat elősegíteni. Ezeken a településeken is jellemző az erőforráshiány, amit próbál pótolni a résztvevő szervezetek elképesztő áldozatvállalása, annak érdekében, hogy a sokszor alapvető készségekkel nem rendelkező emberek számára megfelelő feladatot tudjanak biztosítani. Sajnos azonban kevés ilyen település van, mert az esetek többségben nincs párbeszéd és együttműködés a felek között, helyette egyéni útkeresés, a tanácstalanság és sok esetben a fogadó helyek elzárkózása és az ebből fakadó kudarc a jellemző. Pedig a papír megszerzése és az önkéntes tevékenység megvalósítása sokak számára tényleg életbevágóan fontos, mert ha nincs meg az igazolás az önkormányzati alkalmazottnak nincs mérlegelési joga a jogosultság megadása kapcsán. Így válik sok esetben a lehetséges integrációs és kompetenciafejlesztő eszköz kötelezendően teljesítendő „közmunkává”. A rendszer átalakításért kiált, ezért az ÖKA egy komplex javaslati csomagot fog a döntéshozók asztalára tenni, mely segítheti országosan egy egészségesen működő közvetítési és adminisztrációs rendszer kiépítését. Ez persze plusz erőforrások nélkül nem lesz működőképes, de ha a hátrányos helyzetű emberek megfelelő integrálását komolyan akarja venni a kormányzat, akkor igazán más valós alternatíva nem jöhet szóba. Az FHT megfelelő átalakítása bizonyítani tudná az a korábbi állításunkat, miszerint a bizonyos hátrányokkal küszködő célcsoportok esetében az önkéntesség hatékony munkaerő piaci integrációs eszköz lehetne.

 

 

Alapvetően pozitívan lehet értékelni, hogy a Kormányzat felismerte az önkéntesség kiaknázásában rejlő lehetőségeket a környezetvédelem terén. 2011-ben első körben került megrendezésre a TeSzedd – Önkéntesek a tiszta Magyarországért[10] elnevezésű országos szemétszedési akció. A Közigazgatási és a Vidékfejlesztési tárca mellett az ÖKA lehetett az első évben a főszervező. A civil – kormányzati együttműködésnek nem mindennapi magvalósulása volt a program, mely önmagában is megérne egy külön tanulmányt. A közös koordinációnak köszönhetően, számos civil szervezet és vállalat mellett, közel 150.000 ember aktív bekapcsolódásával valósult meg az esemény. Sok tekintetben lehet kritizálni az azóta egyébként teljes mértékben a kormányzati szervek és háttérintézmények által szervezett program lebonyolítását, de tény hogy a korábban nem kiaknázott területen szabadított fel pozitív energiákat. A program minden idők legnagyobb önkéntes akciójaként vonult be a hazai önkéntesség kronológiájába és az első évében Arany Effie díjat kapott társadalmi célú kampány kategóriában. Az akció kezdeti szervezésbeli hiányosságait lassan kinőve, idén már negyedik alkalommal kerül megrendezésre továbbra is jelentős kormányzati és közmédia támogatás mellett. Az első évben még komoly magántámogatásokat is tudott a program mozgósítani, melyek az államigazgatási túlsúly miatt mára szinte teljesen eltűntek. Hosszabb távon talán el lehetne gondolkozni a program civil szervezetekhez történő kiszervezésében, mint ahogy az a programkezdeményező Észtország esetében a kezdetek óta megvalósul. Persze ez a sok ezer tonna összegyűjtött hulladék szempontjából szinte irreleváns, sőt talán azon helyi közösségek számára is, akik e kezdeményezés kapcsán összegyűlnek és a lakókörnyezetük egy szeletét megtisztítják a köztisztasági vállalatok közreműködésével, a folyamatos gyűlő illegális hulladéktól. A hazai környezetet figyelve sajnos az eldobálás – összegyűjtés játék még sok éven keresztül ismétlődni fog.

 

 

Számos olyan területet lehetne még említeni, ahol gyorsabb-lassabb változás jelei mutatkoztak az elmúlt esztendőkben. Egyet szeretnék még kiemelni az eredmények felsorolásánál, ez pedig a katasztrófavédelem. Ez az a terület, mely széles körben gondolkodtatta el és mozgatta meg az embereket az utóbbi években. Már a Vörösiszap katasztrófa kapcsán lehetett látni, hogy tömegek mozdultak meg a helyiek segítése érdekében, de a helyszín sajátossága és megkockáztatom, hogy a katasztrófavédelmi szervek felkészületlensége miatt, szinte megközelíthetetlen volt a helyszín a laikus segítők számára. Alig volt információ arról, hogy a tevőlegesen segíteni kívánók, hol miképp tudnak bekapcsolódni a munkába. A koordináció egy részét civil szervezetek próbálták ellátni. Azóta sajnos több olyan esemény is volt, aminek kapcsán a katasztrófavédelmi szervek többször azt mutatták, hogy nem rendelkeznek megfelelő országos protokollal az önkéntesek fogadása és megfelelő foglalkoztatása kapcsán. A 2010-es árvíz során önkéntes központként teljesen más visszajelzést kaptunk különböző megyei igazgatóságoktól és a 2013-as márciusi hóvihar sem tartozott a legjobban megoldott esetek közé. Pedig a katasztrófahelyzetek száma nem mutat csökkenő tendenciát és szerencsére a részvételi szándék is viszonylag magas ilyen helyzetekben. Érdekes volt megtapasztalni, hogy csupán egy bő hónappal a márciusi hóvihar után, milyen komoly változás volt tapasztalható a 2013-as tavaszi árvízveszély elhárítása kapcsán. Ez volt az első eset ahol a helyzet komplexitásához mérten kiemelten jól működött a tájékoztatás és a felelős szervek megfelelő szinten oldották meg az emberek gyors és hatékony bevonását. Civil és kormányzati oldalon egyöntetűen elismerik, hogy a helyzet nem lett volna megoldható az önkéntesek megfelelő bevonása nélkül. Annak kapcsán elismerés illet minden olyan szakembert, aki a helyzetet felismerve a megfelelő döntéseket meghozta. Abban bízom, hogy a pozitív élmény minden érintettet megerősített abban, hogy egy jól működő önkéntes protokoll működtetése elengedhetetlen, hogy a már megtett törvényi átalakítások a valóságban is érzékelhető változásokat hozzanak.

 

 

Hiányosságok az elmúlt 4 évben

 

 

Szeretnék néhány olyan területre is rávilágítani ebben az írásban, melyekben kisebb-nagyobb hibákat vétettek a döntéshozók. Az egyik ilyen fájó pont a fentebb már említett Önkéntesség elterjesztése Magyarországon (TÁMOP 5.5.2) program második körös kiírásából, az első körben támogatott önkéntes centrumok kizárása. A logikus az lett volna, hogy egy egymást segítő országos szerkezet jön léte, megyei és helyi szinten. A döntéshozók arra hivatkoztak, hogy az első körben nyertes megyei megvalósítok, újabb bevonása a program fenntartására vonatkozna, melyet szerintük Brüsszel nem engedélyezett volna és nem fogadták el azt az érvünket, hogy a helyi szintű pontok (akik a második körben a megvalósítók lettek) sokkal hatékonyabban tudtak volna fejlődni megfelelő megyei koordináció mellett.  A hibás döntés következtében a megyei centrumok erőforrás hiányban nem tudtak kellő szakmai támogatást adni az önkéntes pontokat működtető szervezeteknek, így sok esetben nem alakult ki egységes megyei szolgáltató hálózat. A jó színvonalú önkéntes támogató infrastruktúra fenntartása közös érdek lenne, mert érzékelhető az szolgáltató szervezetek működésének jótékony hatása a helyi programok megerősödésére. Az önkéntességért felelőséget érzőknek sokat kell még dolgozni annak érdekében, hogy az ország egész területén kellő számban létezzenek önkéntesek bevonására épülő programok és szolgáltatások.

 

 

Sajnos a kormányzat arra sem tett erőfeszítéseket, hogy a meglevő megyei önkéntes központ infrastruktúrát állandó költségvetési támogatásban részesítse és az ehhez szükséges törvényi garanciákat elkészítse. Márpedig hazai és nemzetközi példák is azt igazolják, hogy a teljesség igénye nélkül egy ilyen normatív támogatás semmi mással nem pótolható biztonságot jelent azon közvetítő és támogató szervezetek számára, melyek munkája révén komoly kapacitások szabadulnak fel és fordítódnak közösségi ügyek megoldására. Ez gazdasági érelemben is egy jó befektetés lenne az állam részéről, melyet egyelőre sem az állampolgárok, sem a piac, de még az önkormányzati szektor sem tud megfelelő módon fenntartani a jelenlegi viszonyok mellett. Egyelőre nem látjuk azt a gondolkodást, mely eredményeként a megyei önkéntes központ infrastruktúra biztos kiszámítható módon szervezhetné működésének egy részét.

 

 

Fentebb már említést ettem az Iskolai Közösségi Szolgálat kapcsán megfogalmazott legfontosabb kritikai észrevételünkről. Annak univerzális kötelező érvényű bevezetése nagyon komoly kockázatokat rejt magában, különösen úgy hogy az állam rendszerszintű támogatást nem biztosít az iskolák számára. A pedagógusok számára a programok menedzselése pedig újabb terheket ró és az IKSZ-ra vonatkozó végrehajtási rendelet[11] sem részletezi eléggé az arra vonatkozó tudnivalókat. Ezzel együtt remélem, hogy a pedagógusok és az érintett szülök is felismerik, hogy egy igen komoly horderejű, óraszámában azonban nem megoldhatatlan feladatról van szó.  A kormányzat igyekszik a pedagógusokhoz tájékoztató anyagokat és képzéseket is eljuttatni ugyanis saját tapasztalatunk alapján is igen nagy a tanácstalanság azon iskolák esetében, ahol nincs előzménye az IKSZ programoknak. Sajnos azt is tapasztaljuk sok esetben, hogy a fogadó szervezetek nem túl elkötelezettek, mert a diákokkal való együttműködésben csak plusz feladatokat látnak. Lássuk be egy 14 – 17 éves tanuló sok esetben még nem rendelkezik azon a készségekkel, melyek szükségesek egy összetettebb feladat ellátáshoz, ráadásul a 40 – 50 óra egy szolgáltató szervezet szemével nézve túl rövid, ami nem biztos, hogy visszahozza a szükséges befektetést. Hosszabb távon az intézmények bizonyára megtalálják a saját útjukat a megfelelő IKSZ programok biztosításához, de tartom azt a véleményemet, hogy szerencsésebb lett volna ezt egy választható opcióként bevezetni és a tapasztalatok és az erőforrások megfelelő elemzése fényében dönteni a kötelezővé tételről. Csak bízni tudunk abban, hogy a Z generáció tagjai kellő érdeklődéssel fordulnak majd a programokhoz és beleszólásuk is lesz azok kitalálásába és alakításába. Szerintem a dolog kulcsa lehet, hogy sajátjuknak érezzék a programot és a vezetői képességeiket is fejleszteni tudja. Azt hiszem sokunk vigyázó szemeit kell majd a leszakadó térségek iskoláira vetni, ahol a hátrányok a nem megfelelő színvonalon szervezett IKSZ programok révén is jelentkezhetnek, itt az elkötelezett pedagógusok áldozatvallásában kell bíznunk elsősorban.

 

 

A foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő emberek kötelezően! választható önkéntes tevékenysége egy igazi fából vaskarika. Önmagában ellentmondás a kötelezően választható önkéntes tevékenység és ha jobban belegondolunk nagyon káros az önkéntesség lassan megerősödődő pozitív társadalmi megítélése kapcsán. De nem is az elnevezéssel és a fogalomhasználattal van a legnagyobb baj, hanem sokkal inkább hogy egy mindenféle egyeztetés nélkül kialakított korábbi hagyományokkal nem rendelkező program jelent meg. A törvény alapján a legelesettebb emberek kénytelenek maguk tájékozódni és 30 napos önkéntes feladatot találni. Amivel őszintén nem lenne baj, ha ehhez rendelkezésre állna megfelelő segítség. Sajnos az önkormányzatok nem rendelkeznek megfelelő kapacitással, mint ahogy azt fentebb már kifejtettem és a civil szervezetek sem tudnak maradéktalanul megküzdeni a magas létszámból adódó kihívással. Nagyobb városban ezreket érint ez a törvényváltozás, akik fogadására a szociális, kulturális egészségügyi fogadó szervezetek nincsenek megfelelő módon felkészülve. Rossz nyelvek szerint az egész törvénymódosítás indítéka az volt, hogy olyan településeken is legyen „közmunkás” ahol nem áll rendelkezésre az önkormányzat önrésze a közmunka program indításához. Azt remélem, hogy e mellett valós integrációs célok is voltak, melyek a program megfelelő átalakításával előtérbe kerülhetnek, de ehhez haladéktalanul szükség van a rendszer megújítására vagy talán még inkább egy egészen új rendszer kiépítésére, melyben valós támogatás és kellő kapacitás mellett lehet a sok estben évek óta munkatapasztalatot egyáltalán nem szerzett embereket visszavezetni a munka világába. Biztatóak azon települések példái, melyek a nehézségek ellenére meg tudták szervezni a feladatok ellátását és az érintettek többségének testhezálló feladatokat tudtak kínálni, és ami ennél is fontosabb segíteni tudták a segélyezettség állapotából való kitörést. Sajnos az ilyen települések nevét nem lehetne túl sokáig sorolni, így sok helyen tényleg az egyéni útkeresésen múlik az igazolás előteremtése. Azt meg végképp félve említem meg, hogy sok olyan példát is említenek ahol valós tevékenységek nélkül egyszerűen igazolásgyártás indult be, ami pedig végképp megkérdőjelezi a rendszer ilyen formában való működésének értelmét.

 

 

Szintén a foglalkoztatás területéhez kapcsolódik egy másik nagy hiányosság. 2005 és 2010 között működött egy álláskereső fiataloknak hosszú távú önkéntes tevékenységet, egyfajta élet és munkatapasztalat szerzési lehetőséget biztosító ÖTLET program[12]. Annak révén több száz hátrányos helyzetű fiatal szerzett életre szóló tapasztalatot. A program sokszorosan bizonyította, hogy megfelelő körülmények között az emberek egy bizonyos csoportja számára az önkéntesség nyújtotta alternatív foglalkoztatási lehetőség eredményes foglalkozatási eszköz lehet.  Sajnos hiába érveltünk több alkalommal az érintett szaktárcáknál a program újraindítása nem merült fel valós lehetőségként. Pedig az álláskereső fiatalok száma nem csökken. Az ÖTLET program harmadik ciklusa azt is igazolta, hogy 45 éven felüli tartósan munkanélküliek estében is eredményesen használható az önkéntes tevékenység az integráció eszközeként. Nagy hiba, hogy a meglevő szervezeti és koordinációs infrastruktúrát hagyta az állam eltűnni, mert a régiós koordinátorok nagyon komoly tapasztalatokat halmoztak fel és nem csupán az önkéntesek segítése kapcsán, hanem a fogadó szervezetek felkészítése és támogatása kapcsán is. A program ugyanis legalább annyira fontos volt a fogadó szervezetek szemszögéből, ugyanis az önkéntesek folyamatos jelenléte sok pozitív változást generált, melyek hosszabb távon a hatékonyabb működés felé vitték a fogadókat. Itt az ideje, hogy az új kormányzati ciklus kapcsán újrafogalmazódjon az ÖTLET program, mely a maga nemében egész Európában egyedülálló kezdeményezés volt.

 

 

 

Javaslatok a következő 4 évre

 

 

  1. Talán a legfontosabb, amit a kormányzat tehet, az a saját maga által elfogadott 2012-es Nemzeti Önkéntes Stratégiában foglaltak nyomon követése és komolyan vétele. A NÖS számos szaktárca számára fogalmaz meg feladatokat, melyek megvalósítása mind fontos elemei lehetnek a jövő építkezésének. A stratégiát érdemes lenne évről évre felülvizsgálni, hogy illeszkedni tudjon az aktuális törekvésekhez és reflektálni tudjon az időközben meghozott törvényi változásokra. Nagyon fontos dolognak érzem a stratégia elfogadását és kifejezetten örülnék annak, ha az abban megfogalmazott feladatok megvalósulhatnának. Úgy tűnik, hogy a döntéshozók közül is egyre többen látják és érzik az önkéntesség térnyerésének jelentőségét, közös érdekünk, hogy a célkitűzésekhez erőforrásokat illetve valós lépéseket tudjunk csatolni, csak így lehet az önkéntesek tevékenységben rejlő összes lehetőséget kiaknázni.
  2. Komolyan meg kell fontolni egy új ÖTLET program elindítását és az önkéntes tevékenység, mint foglalkoztatáspolitikai eszköz általános elterjesztését.  Nem csupán az ÖTLET újraélesztésért küzdünk, hanem azért hogy elfogadásra kerüljön az a tény, hogy bizonyos hátrányos helyzetű emberek esetében egy jól szervezett, mentor által is segített hosszú távú önkéntes program eredményesebb lehet, mint a nyílt munkaerőpiacra való közvetlen visszajutás. Sok év hátrányát könnyebb úgy ledolgozni, hogy védett környezetben, folyamatosan emelkedő felelősség mellett tevékenykednek az érintett emberek. Arról nem is beszélve, hogy ez olyan megismerkedési lehetőséget biztosít a fogadó szervezet és az önkéntes között, mely sok esetben ahhoz vezet, hogy az önkéntes a civil szervezet alkalmazottjává válik. A civil szervezetek kötelékében olyan tudásra tehetnek szert az önkéntesek, melyek a későbbi álláskeresés során kulcsfontosságúnak bizonyulhatnak. Meglátásom szerint anyagi értelemben is egy kiváló befektetés lenne a program újraindítása, mert az annak révén elhelyezkedettek, adó és járulékbefizetései révén visszajuttatják az arra szánt összegeket. Ha mindezeken túl belevesszük az önkéntes program által nyerhető önértékelés javulását és a közösséghez tartozás mentális jótékony hatását, akkor egyértelművé válik, hogy minden közvetlenül és közvetve érintett csak nyerhetne annak újraindításán.
  3. Annak érdekében, hogy a hazai önkéntesség fejlődése töretlen maradjon, mindenképpen szükség van egy megbízhatóan dolgozó, minőségi szolgáltatást nyújtó önkéntes központ infrastruktúrára. A hazai viszonyokból kiindulva ahhoz, hogy ez a finanszírozás hosszú távon kiszámítható lehessen, szükséges bizonyos törvényi garanciák beépítése. A magam részéről az önálló törvényként megmaradó Közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvénybe ágyazva tudom ez leginkább elképzelni. Az ÖKA ennek kapcsán javaslatot készít az érintett minisztérium számára, hogy az első adandó alkalommal beadható legyen a szükséges szabályozási csomag. Azt reméljük, hogy egy olyan finanszírozási modell jöhet létre, melynek köszönhetően közép- vagy hosszútávon a szervezetek működésének egy része biztos alapokon állhat. Nyilvánvalóan nem arra készülünk, hogy a szervezetek összes felmerülő költségét az állam viselje, hanem egy olyan rendszerre ahol pl. a négy kiszámítható bevételi forrás egyike a minisztériumtól kapott éves támogatás, melyet szolgáltatásokból, pályázatokból és adományokból származó betételek egészítenek ki. Fontos lenne, hogy az állam tartsa tisztában az önkéntes központok függetlenségét és semmiképpen sem kézi vezérelve próbálja meg központilag az irányokat és a tevékenységeket meghatározni. Felmerül annak kérdése, hogy az önkéntes központok munkáját mennyire lehet a Civil Információs Centrumok és az Esélyteremtési és Önkéntes Házak munkájával összekapcsolni. Meglátásom szerint ez egy meglehetősen komplex és soktényezős ügy, melyben megfelelő választ csak az érintett hálózatokhoz tartozó szervezetek megkérdezése révén megfelelő választ találni.
  4. Jelen cikkben már két helyen is megfogalmaztam, hogy a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő emberek 30 napos önkéntes tevékenységének rendszerét minél előbb át kell alakítani. Szükség van egy országos közvetítői irodahálózatra, és sok olyan szakemberre melyek mentorként el tudják kísérni a támogatott önkénteseket. Fontos lenne, hogy lehetőség szerint mindenki testhezálló feladatot kaphasson, mely a munkavállaláshoz szükséges kompetenciáikat ténylegesen fejleszteni tudja. Haladéktalanul el kellene kezdeni a fogadó szervezetek felkészítését és szakmai módszertani anyagok biztosítását, hogy kedvük és megfelelő tudásuk is legyen az együttműködéshez. Elengedhetetlen egy egységes módszertani tudással rendelkező megyei közvetítő szervezeti hálózat kialakítása, illetve nagyobb településeken az elhelyezkedést és a szervezetek felkészülését segítő szakemberek megjelenése. Szerencsés lenne a program kapcsán az önkéntes elnevezés elhagyása és az IKSZ-hez hasonlóan a szolgálat szó bevezetése. Pl. közösségi/közhasznú szolgálat. A megnevezett fejlesztések lehetséges forrása lehet az Európai Uniós programok 2014 – 2020 közötti fejlesztési támogatása. Olyan konstrukcióra teszek javaslatot, mely országos kontextusban nyújt új támogatott lehetőséget az érintett FHT-ban részesülő emberek megfelelő önkéntesként való foglalkoztatására és hosszú távon való figyelemmel kisérésére.
  5. Fontos lenne az Iskolai Közösségi Szolgálat programok anyagi támogatása, hogy az iskolai kezdeményezések megerősödhessenek és a programok kapcsán felmerülő plusz anyag és eszköz kiadásoknak meglegyen a forrása. Itt lehetne a gazdasági szférát is arra biztatni, hogy lehetőségeihez mérten segítse a diákok programmegvalósítását. Folytatni kell a pedagógusok felkészítését, és mint a NÖS is megfogalmazza a pedagógus továbbképzés integráns részévé kell tenni az önkéntes és közösségi szolgálat programok szervezésével továbbá a támogatásával kapcsolatos ismeretek átadását. Erősíteni kell az iskolák helyi civil szervetekhez való kapcsolódását, mert az IKSZ tipikusan olyan program, melyet az esetek kisebb százalékában tud az iskola saját falai között megvalósítani, külső partnerek bevonása nélkül. A ciklus közepe tájékán érdemes lenne egy komolyabb felmérést megrendelni, hogy mérhető és értelmezhető legyen az első néhány év működésének minden tapasztalata, mely felhasználásával egy jobban működő program jöhetne létre.
  6. A kormányzat nagyon komoly eredményeket érhetne el az önkormányzati szféra inspirálása által. Bár az utóbbi években számos önkormányzati fenntartású intézmény állami kézbe került, még is jócskán marad mozgástere az önkormányzatoknak helyi programok indítására, szociális, környezetvédelmi, kulturális, szabadidős, sport vagy közösségi téren. Létre lehetne hozni egy olyan alapot, mely kifejezetten önkéntes programok vagy önkormányzat által támogatott közösségi kezdeményezések beindítása kapcsán lenne lehívható. Érdemes lenne azon települések és kerületek jó példáit is összegyűjteni, melyek központi támogatás nélkül is képesek, civilek bevonásával vagy saját erőből önkéntesek közreműködésével megvalósuló programokat elindítani. Ezen a téren is számos még ki nem aknázott lehetőséget rejt az Európai Uniós források megfelelő csoportosítása.
  7. Gyakorlatilag a Közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törtvény elfogadása óta várat magára az egyes ágazatok szabályozási anyagainak átfésülése és az önkéntesség további fejlődését akadályozó vélt és valós akadályok lebontása. Ennek leglátványosabb hatása talán a szociális ellátó rendszerben jelenhetne meg, ahol továbbra is rengeteg olyan intézmény van, mely nem képes vagy nem akar semmilyen feladat ellátására önkéntest fogadni. Pedig elképesztően nagy szerepe lenne az így megjelenő önkéntesek közreműködésének. E terén még számos szemléletbeli és szabályozási akadályt kell leküzdeni, illetve forrásokat kellene biztosítani az intézmények ilyen irányú felkészüléséhez. Érdemes lenne az Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságban már felmerült ágazati szintű önkéntesség fejlesztésére vonatkozó stratégia megvalósítása és az abból következő cselekvési terv elindítása, hogy a szociális intézmények sok esetben tapasztalható izoláltsága és kapacitáshiánya is csökkenthető legyen. Hasonló átfogó munkára lenne szükség az egészségügy terén, ahol a korábbi években civil és intézményi kezdeményezésre már számos program beindult. A programok indulása mellett szabályozási lépések is történtek, ezzel együtt sem lehet e terület fejlettségét kielégítőnek tekinteni. Érdemes lenne a kulturális intézmények és múzeumok példáját megnézni, melyekben látványos változások voltak tapasztalhatóak az utóbbi években. Egyre másra lehet hallani a sikeres múzeumi önkéntes programokról, melyek szép sorra fertőzik meg egymást.
  8. Kiemelt figyelmet kell, hogy kapjon a szenior önkéntesség fejlesztése. E terén az ÖKA-nak nagyon kedvezőek a tapasztalatai. Azt látjuk, hogy a nyugdíjasok széles körét lehet megszólítani önkéntes programok kapcsán. Szívesen jönnek, és nagyon felelősségteljesen végzik a feladatokat. Érdemes lenne kormányzati szinten is elgondolkozni azon, hogy a hazai öregedő társadalomban, miképp lehetne minél több idősebb embert arra ösztönözni, hogy idejét és tudását a közjó javára kamatoztassa. Az ilyen programok mentálhigiénés és egészségügyi hatása kiemelkedő, a sokszor magánnyal küszködő generációs csoportban.
  9. Fontosnak érezzük, hogy a korábban tapasztalt tendencia tovább tudjon erősödni, miszerint számos Európai Uniós humán fejlesztéseinél egyfajta horizontális szempontként megjelent az önkéntesség beépítse. Mind egy adott célcsoport (pl. fiatalok) aktivizálása, mind külső önkéntesek bevonása fontos elemként jelent meg, számos olyan pályázatban, melynek fő célja egyébként nem a hazai önkéntesség fejlesztése volt. Ilyen pályázatoknak is köszönhetően ma fokozatosan nő az önkéntes programok száma. A jövőben is érdemes lenne folyamatosan vizsgálni annak a lehetőségét, hogy miképp jelenhetnek meg önkéntesek azon programokban, melyek nem kizárólag a hazai önkéntes infrastruktúra erősítése céljából kerülnek kiírásra. E mellett azt is érdemes megvizsgálni, hogy meglevő vagy új önkéntes programok fejlesztéséhez miképpen tudnak hatékonyan hozzájárulni az Európai Unió által biztosított források.
  10. Érthető módon az ÖKA számára kulcsfontosságú, hogy az új Európai Uniós pénzügyi fejlesztési ciklusban folytatható legyen a TÁMOP 5.5.2 keretében elindított önkéntes infrastruktúraépítés egy új önálló fejlesztési konstrukció keretében. Az ÖKA, önkéntes központ partnerek bevonásával egy olyan javaslati csomagot készít e területen, mely reményeink szerint egyértelműen meggyőzi a döntéshozókat az önkéntes központok és pontok további támogatásának jelentőségéről. Nem fenntartási költségekben gondolkozunk, hanem olyan új funkciók és szolgáltatások fejlesztésében, melyek tovább erősítik az önkéntes fogadó szervezetek felkészültségét és hosszú távon garantálhatják azt, hogy lehetőség szerint mindenki, aki önkéntes tevékenységet keres, be tudjon kapcsolódni a számára leginkább testhezálló programba. Ennek nemzetgazdasági és szociológiai jelentőségét is szeretném hangsúlyozni, mert a sikeres gazdasági fejlődés egyik legfontosabb kulcsa a társadalmi kohézió és a bizalom erősítése, melyek nélkül a gazdaságélénkítő lépések sem tudják megfelelő szinten kifejteni hatásukat.
  11. Érdemes lenne végiggondolni, hogy a kormányzat milyen eszközökkel tudja hatékonyan támogatni a vállalatok önkéntes programjainak[13] erősödését. Ennek jogi, adminisztratív és pénzügyi feltételeit érdemes lenne alaposan megvizsgálni és az így megvalósított programok értékét leírhatóvá tenni a cégek adólapjából. Nemzetgazdasági szinten nem lenne jelentős az így kiesett adóforint bevétel, viszont a támogatott civil szervezetek és intézmények oldaláról nézve, hatalmas jelentőségű lehet az így kapott támogatás. A cégek társadalmi felelősség vállalási hajlandósága növelésének ez csupán az egyik lehetősége lenne. Az állam saját vállalatain keresztül és egyszerűen példamutatás révén is nagyon sokat lendíthetne ezen a területen. Közös érdekünk, hogy az eltökélt cégek minél nagyobb arányban biztosítsák dolgozóiknak a fizikai és a szellemi önkéntes tevékenység vállalását, mely elképezetően nagy hatással lehet a hazai civil szféra fejlődésére és nem utolsósorban pozitív hatással van a cégek belső működésére is.
  12. Végezetül egy olyan javaslat, mely elfogadása mutatná, hogy az átalakuló kormányzat kellő súlyt fordít az önkéntesség fejlesztése számára: érdemes lenne a területért felelős államtitkárság nevében is feltüntetni az önkéntesség elnevezést. Korábbi kormányokban még soha nem volt olyan szervezeti egység, melyben ez megjelent volna. Ezáltal is üzenhetne a kormányzat, hogy e terület komplex fejlesztését kiemelt feladatának tekinti. Örvendetes lenne, ha az új minisztériumi struktúrában megfelelő helyet kapna az önkéntesség ügye, hogy a tisztségviselők kellő súllyal tudjanak a sokszor társtárcákat is érintő ügyekben eljárni.

 

 

Az ÖKA a továbbiakban is vállalja, hogy az itt nevesített ügyeket nyomon követi, és mint ahogy eddig is, ezután is partneri viszonyra törekszik a mindenkori kormányzat tisztségviselőivel. A közös munkához a 12 éve folyamatosan gyűlő hazai és nemzetközi tapasztalatainkat, az így összegyűlt tudásunkat is készséggel ajánljuk fel.

 

Remélem, hogy az itt megfogalmazott elképzelések kapcsán párbeszéd alakulhat ki, hogy közülük minél több meg is valósulhasson.

 

Budapest, 2014. április 19.

 

F. Tóth András

ügyvezető igazgató

Önkéntes Központ Alapítvány